Biatorbágy település
Településtörténet
Biatorbágy belterülete a Budai-hegység és a Gerecse közti Zsámbéki-medencében fekszik. Határában van a Budai-hegység részeként nyilvántartott Tétényi-fennsík és a kiváló bort adó Etyeki-dombság. A környék legnagyobb mesterséges tava található meg itt Biai-halastó néven (közel 5 km hosszú), mely egy mesterséges tó, a Benta-patak felduzzasztásával alakult ki.
Mai település két, ma is jól elkülönülő részből áll: a magyar Bia, és az egykor magyar, majd sváb (német) Torbágy településből, melyeket 1966-ban egyesítették, ekkor kapta mai nevét.
Ősidők óta lakott hely. A neolit korból lelőhelyek maradtak fönn, de megtalálható a réz- és bronzkor leletei is. Brozkori földvár állott a Bia és Etyek közti Pap-réti-dűlőben, de még Torbágyon is a Nagy-hegyen. Kelta pénzérméket is találtak a környéken, mely bizonyíthatja a kelták letelepedését itt.
A romai korból elsősorban villagazdaságok maradványai kerültek elő. A népvándorlás és a honfoglalás kora is nyomot hagyott a területen.
Mind Bia, mind Torbágy ősi magyar települések. Anonymus XIII. századi krónikája szerint a (Dunántúlról visszatérő) Őse és Ősbő honfoglaló vezérek Árpád fejedelmet a Torbágyerdőben - in silva Turobag - „vadak után járva-kelve” találták. A Torbágyerdő alatti „Biua” elnevezés egy 1192. évi birtokösszeírásban szerepel először. Torbágy név valószínű, hogy a „turb”, azaz őstulok szóbol eredeztethető, mely a házi szarvasmarha őse volt. Utótagja (-bágy) pedig egy régi magyar tájszó, mely mélyedést és benne összegyűlő vizet jelent (ez elfogadható, hiszen ma is egy medencében van a település, s a tó - tehát a víz - ma is jellemző). Bia (Biiua, Biwa, Bia, Bial, Bijal, Bihal) név szintén az ökör, illetve a tulok szóval rokon jelentésű, de köznépi eredetű, ebből lett később táj-, majd településnév.
Biát 1230-ban többek között Bywa (Bia) és Makariás fia, Tamás ispán birtokolja. 1351-ben Bya István szlavón bán birtoka. A település központja a mai református temető környékén lehetett. Itt találjuk ma is a falu XI-XIII. századi templomának romjait (Szent Kereszt-templom). A kis, torony nélküli román stílű templom valószínűleg a török időkben pusztulhatott el.
Torbágy falu 1332-33-ban már fönnállhatott, ekkor a veszprémi püspökség budai főesperesi kerületéhez tartozott. Ezután királyi birtok lett. A XV. század elején mindkét falu Brankovics György szerb despotáé lett. Bia 1447-től a Biai és a Semsei család kezén volt, egészen 1455-ig, mikor kihalt a család. Ekkor a Tahy Botos család és Farnosi Vid László birtoka lett. Torbágy egészen 1459-ig a Brankovics család birtoka volt, ekkor ők is kihaltak. A települést Guti Országh Mihály és fia kapták meg. 1490-ben az Óbudai Kálmán Péter tulajdona lett.
A falu a XV. században építette föl gótikus stílusban templomát, mely mai is áll, csupán a későbbi korok építészeti jelei burkolják kívülről.
1530-ban Bia Zekel Demjén budai alvárnagyé, majd 1542-ben Bornemissza Gergely budai polgáré. 1541-ben Buda török kézre jutása a települések életében is fordulópontot jelentett. Bia 1546-ben még lakott hely, de Torbágy ekkor már lakatlan. 1559-ben Biát is elhagyják. Az 1606-os budai ostrom után a zsitvatoroki béke után visszatelepülhettek korábbi lakói. Bia ismét benépesedett, de Torbágy továbbra is lakatlan maradt. A XVIII. század elején a települések tulajdonosai voltak a Csetényi, az Ülbei és a Farkas családok. 1646-tól Serényi Pál és Eölvedy Pál birtoka.
A török idők alatt a lakosság protestáns (kálvinista) lett, ezt a folyamatot a török nem gátolta. 1600-as években már volt lelkésze, így temploma is kellett, hogy álljon. Ez az egyház 1811-ben leégett, minden iratával együtt megsemmisült.
A terület 1683-86-ban ismét elnéptelenedett a harcok miatt, de már 1688-90 körül újból lakják. Ekkor tájt kezdődött a német telepesek letelepítése Torbágyon. 1712-ben Farkas István hív be németeket. Érdekesség, hogy a környéken csupán Páty, Tök, Tinnye és Bia marad meg magyar falunak.
A XVIII-XIX. században Bia a Szily és a Fáy család birtoka. Barokk kastélyuk ma is áll. A század folyamán Promberger Keresztélynek is volt itt birtoka, kastélyt is építtetett, mely valószínű, hogy a később épített Sándor-Metternich-kastély helyén állhatott.
1768-ban gróf Sándor Antal a tulajdonos, majd 1778-ban a gróf Sándor család veszi meg a birtokot. Leányágon a Metternich család tulajdonába kerül a késöbbiek során.
Mindkét település a XVIII. század folyamán fejlődésnek indult. Torbágyon a középkori templom maradványait fölhasználva építik föl plébániatemplomukat, megépül a Rozália-kápolna. Bián fölépül a Sily-Fáy-kastély. Megkezdődnek a patakok és tavak szabályzása, lecsapolása.
A fejlődés tovább tart a XIX. század folyamán is, mikor Bián a XVII. századi református templom helyére újat építenek, Sándor család megépíti kastélyát és a kor neves építészével, Hild Józseffel terveztetik meg a kastélykápolnát.
1884-ben kapcsolódik be a két település a vasúti közlekedésbe a Budapest-Kelenföld-Újszőny egyvágányú vasútvonal megépítésével. 1898-ban a Budapest-Hegyeshalom vonal korszerűsítése és kétvágányúvá alakításával során kezdik építeni a híres vasúti viaduktot a Füzes-patak fölött. 1931 tavaszán kezdték meg a vonal villamosítását.
Bia a XIX. század végén és a 20. század elején járási székhely volt. Vasúti katasztrófák sora történt a településen és környékén. 1916. december 1-én a Ferenc József temetéséről jövő bécsi expressz teljes gyorsasággal beleszáguldott a gráci személyvonatba a Herceghalmi vasútállomáson. 69 halott és 150 sebesült volt.
A másik katasztrófa sokkal híresebb volt, de nem azért, mert több volt a sérültje. 1931. szeptember 12-13 közötti éjjelen Matuska Szilveszter pokolgépet robbantott a hídon, mely a hidat ugyan nem, de a pályatest egyik sínszálat megsemmisítette, mely a bécsi gyorsvonat katasztrófáját okozta. 22 halott és több száz sebesült volt, mikor a szerelvény lefutott a viaduktról a patakvölgybe. Politikai vízhangja következtében megkezdődött a kommunisták üldözése.
A II. világháborúban a település is sokat szenvedett. Stratégiai völgyhídja miatt bombatámadások sorozatát kellett elviselnie a településeknek. Bombatalálat nem érte ugyan a hidat, s a német aknákat sem robbantották föl. 1944. december 23-án Budapest bekerítése folyamán jelentek meg az orosz csapatok.
1946-ban a német származású lakosság nagy részét Németországba kitelepítették, helyükre a Kárpát-medence több tájáról (Székelyföld, Erdély, Alföld, Felvidék) jöttek magyar nyelvű lakosok.
A háború után a vasúti közlekedést helyreállították, majd a Budapest-Hegyeshalom vonal korszerűsítése során új nyomvonalat adtak, így 1977-ben a hírhedt viaduktot üzemen kívül helyezték, és az építmény a magyar vasút- és hídépítés századforduló előtti nagy korszakára emlékeztet, mint ipari műemlék. 1996-ban a város felújította az ikerhidakat, s az északit átjárhatóvá tette, remek kilátót teremtve vele
Biatorbágy német nemzetiségi neve: Wia-Kleinturwall.
Források:
Biatorbágy település honlapja;
Tájak-Korok-Múzeumok kiskönyvtára 383. füzet;
A Budai-hegység turistatérképe
A Zsámbéki Kistérség információs térképe
Látnivalók Magyarországon Vendégváró útikönyvek
Kerékpárral Budapest és környékén, Frigoria útikönyvek
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára
Látnivalók listája
- Szent Kereszt-templom romjai (XI-XIII. század; román)
- Torbágyi r.k. plébániatemplom (1724-1730; barokk, gótikus szentéllyel)
- Biai Szant Anna r.k. templom (1823; klasszicista)
- Biai ref. templom (1870; neogótikus)
- Viadukt [=vasúti völgyhíd] (1898)
- Sándor-Metternich-kastély (1823; klasszicista)
- Szily-Fáy-kastély (XVIII. század; barokk)
Túrainformáció
A településen nem kell igazolást kérni a túrakönyvbe.