Esztergom település
Településtörténet
A magyar történelem - és az azt megelőzők - egyik legfontosabb, legnagyobb történelemmel rendelkező, egykori királyi városa Esztergom. Történelmi fontossága összefügg a katonai szempontokkal: a Duna partján fekvő hirtelen kimagasló, a környéket jól belátó dolomithegy, a Vár-hegyre (157m) települő egykori vár és város minden korban fegyveres harcok színtere volt. A város történelme egyúttal a magyar történelem egy helyre való sűrűsödése.
Fekvése kedvező: A Pilis és a Visegrádi-hegység nyugati oldalán, a Garam-folyó torkolatával szemben, a Duna partján.
Legkorábbi település az őskőkor kései szakaszában (Kr.e. 20-18ezer év) jelent meg. Gyakorlatilag minden kor népe megtelepült itt, kedvező fekvése miatt. Laktak itt az újkőkor, a rézkor, a bronzkor és a korai vaskor emberei is. Kr.e. 350 táján érkeztek meg a kelták, akik a Várhegyen erődített telepet (oppidumot) létesítettek. Ez volt a mai vár elődépülete.
A rómaiak korában a határ védelmébe Solva nevű katonai tábort hoztak létre a korábbi kelta oppidium helyén. A római telep egészen a honfoglalásig megmaradt. Honfoglalás kori telep is létrejött, mely igen korai letelepülésre utal.
Jelentősége a X. században, 972 táján erősödött. Ekkor Géza fejedelem itt alakította ki székhelyét. Létrehozták a várban az első magyar keresztény templomot, melyet Szent István első vértanú tiszteletére szenteltek. Ez a templom valószínűleg a palota szomszédságában volt. Itt született Vajk, a későbbi I. (Szent) István királyunk.
Ő idejében új építkezések kezdődtek a Várhegyen. A vár északi végében új templom (Szent Adalbert székesegyház, 1001-1010) épült valamint a déli oldalába megkezdték a palota építését is. A Várhegy alatt már ekkor jelentős iparos-kereskedő települések alakulnak ki. Itt működött a XIII. századig az ország egyetlen pénzverdéje is. Igazi királyi központtá épült ki Esztergom.
A tatárjárásig (1241-ig) királyainak székhelye, de nemcsak a magyar állam, hanem az egyház, és egyúttal Esztergom vármegye központja is.
II. Géza király itt fogadtta 1147-ben a seregeivel a Szentföldre haladó III. Konrád német császárt, majd VII. Lajos francia királyt. III. Béla király reprezentatív székhellyé alakította át a palotát, Jób érsek kibővítette a székesegyházat. 1189-ben Barbarossa Frigyes német császárt fogadta itt a király Szentföld felé vonulván.
1198-ban Imre király lemond a palotáról az érsek javára. 1239-ben IV. Béla a vár alatt elterülő városnak (későbbi Víziváros) városi rangot ad.
Első nagy pusztulását a tatárok okozták 1241-42 telén. A vár ellenállt, de a vár alatti város és ott maradt lakossága elpusztult. Újjáépült mind a vár, mind a várost, de elveszítette országos vezető szerepét. 1249-ben IV. Béla a királyi palotát és a várat az érsekeknek adományozza, s székhelyét az ország végleges fővárosába, Budára helyezi át. A várat ezután az érsekek építik és szépítik tovább. A valóban város jellegű és méretű, „királyi város” fallal kerített magja azonban továbbra is királyi fennhatóság alatt marad. A szerzetesrendek egész sora tér vissza vagy telepszik meg az egyházi központban.
1301-ben kihal az Árpád-ház, s újabb harcok kezdődnek a városban. Ekkor Németújvári Iván, majd 1304-ben Vencel cseh király hadai elfoglalják és kirabolják a várat. A vár a következő években gyakran cserél gazdát. 1306-ban I. Anjou Károly visszafoglalja, de tőle Csák Máté, a felvidék kiskirálya 1313-ban elveszi. A vár csak 1321-ben, Csák Máté halálával szabadul föl, s kezdődhet meg az újjáépítés. A Szent Adalbert templomot felújítják, az elpusztult várfalakat, tornyokat megerősítik, s újakat is építenek. Ekkor kerítik be várfallal a mai Víziváros területét is. 1327-ben a királyi városhoz csatolják a legnagyobb és legjelentősebb külvárost, a délkeleten fekvő Kovácsit, a különféle mesteremberek (kovácsok, ötvösök és pénzverők) három templommal is rendelkező városrészét.
Az újonnan kialakult város egységes erődítményt képezett. Persze a harcok sem csitulnak, így a pusztulás és a fejlődés egyszerre van jelen a vár falain belül. 1403-ban Zsigmond király ostromolja meg, de csak keserves harc árán tudja bevenni a várat. 1440-ben I. Ulászló seregei foglalják el. A harcok után az érsekek teszik rendbe a várat, a székesegyházat. Vitéz János (1465-1472) érseksége idején a palotát késő gótikus formában megújítják, bővítik. Mátyás korát követően reneszánsz építkezések folytak a várban. E kor kiemelkedő építő érsekei voltak: Bakócz Tamás (1497-1521) és Szatmári György (1521-1524).
A város virágzik, s ezt a felfutó fejlődést töri derékba a vesztes mohácsi csata 1526-ban. A török csapatok akadály nélkül nyomulnak Budáig, s egészen Esztergomig eljutnak. Nagy Máté, az érsek hadnagya ellenáll, és maroknyi csapatával megvédi a várat.
A belharcok Esztergomot sem kerülték el: 1526-27 telén Szapolyai János király foglalja el, 1527-28-ban már Ferdinánd király tartja itt udvarát. A harcok hevességét és a város fontosságát mutatja, hogy 1543-ig 6 alkalommal ostromolták e két szembenálló fél hadai a várat.
1543-ban maga a Szulejmán szultán és serege érkezik a vár alá. A külvárost (Vízivárost) az idegen zsoldos katonák (spanyol, olasz, német) kétheti ágyútűz után föladják, s ezzel gyakorlatilag megpecsételték a vár sorsát (a vízellátás az alsóvárból volt megoldott). Az ostrom során elpusztult a székesegyház keleti fele (a Bakócz-kápolna megmaradt), a vár falai gyakorlatilag összeomlottak, a Víziváros épületei mind megsemmisültek.
Fontossága ismét megnyilatkozott: a szultán megerősíti a várat, s a szandzsák központjává teszi. Innen indultak a Felvidék, Pozsony és Bécs elleni támadások. Nagy akadályt képezet Buda visszafoglalása terén, éppen ezért 130 éven keresztül pusztító harcok folytak birtoklásáért. Ezen ostromok következtében elpusztult a középkori vár belső magja, a város és összes emléke. Ennek ellenére e korból - főleg török - maradványok, emlékek maradtak meg.
1594-ben a keresztény csapatok sikertelenül próbálják visszafoglalni a várost és a várat. E csatában kapott halálos sebet a magyar reneszánsz líra európai jelentőségű költője, Balassi Bálint. 1595-ben újra próbálkoztak, ekkor sikerrel jártak. Az elpusztított város romjaiból új falak, bástyák emelkedtek, szárazárkot ástak a vár K-i oldalába. A korábbi palota alsó szintjeit betemetik, vagy kazamatáknak használták föl.
1605-ben ismét török kézre kerül. Újabb építkezések, megint csak a hadi célok érdekében: tornyok, rondellák épültek. A város is megszépül, mert fürdők, dzsámik, minaretek épülnek, így igazi török város születik.
De a török birodalom hanyatlásnak indul, így katonailag is meggyengül. 1683-as év fordulópont a magyar történelemben: a török Bécs alatt csatát veszt, majd a visszavonuló megtépázott egységek a szomszédos Párkányban is vereséget szenvednek, így könnyebb feltételek mellett ostromolták meg a várat, melyet el is foglaltak. Mindezek ellenére semmi sem maradt a várból és a környező városból, bár néhány török építmény fennáll még a XVIII. század elején is.
1685-ben újra próbálkozik a török, de a táti csatavesztés miatt fölhagy a város ostromával, és elkotródik. 1686-ban Buda is fölszabadul, s ezzel Esztergom is végleg magszabadul a török nyomástól. E harcok során tűnik föl Bottyán János, aki vitézségéért házat kap a városban, ez a mai városháza előzménye.
De a harcoknak koránt sincs végleg vége. Az újjáépítés folyamatát a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) gátolja, ismét hadi szintérré változtatva a várost és a várat. 1705 novemberében Bottyán János sikertelenül próbálja bevenni a várat, majd 1706 augusztusában maga Rákóczi vezeti az ostromot, melyet meg is nyernek, és el is foglalják a várat. A vár novemberre ismét labanc kézen van.
A város lakhatatlanná vált és elnéptelenedett, ezért új telepesek érkeztek. Az új telepesek elsősorban magyarok, szlovákok és németek voltak. A környéken elpusztult 65 magyar falu helyén csupán 22, többségében nemzetiségi lakosságú település éled újjá.
A Rákóczi-szabadságharc leverését követően nyugalom száll a vidékre, így előtérbe lép a város újjáépítése, beköszönt a nagy barokk építési korszak. A város mai arculatának java része ekkor alakult ki. Legelső megjelenő épületek az egykori Piac tér (ma Széchenyi tér) környékén figyelhetőek meg.
Maga a vár a XVIII. század közepéig királyi katonaság kezében volt, a század elején még erődítettek a várban. 1725-ben visszakapja ugyan szabad királyi városi rangját - méretei, jelentősége azonban csak árnyéka a réginek. 1730 táján megerősödik a kézműipar, fontos szerepet játszik a kereskedelem, a szőlészet és bortermelés is. A belváros és a Víziváros barokk városképe ekkor alakul ki. Jellemző rá a polgári barokk építészet nyugodt egyszerűsége, mértéktartása.
Az érsekség csak 1761-ben tér vissza a várba, mikor Mária Terézia visszaadta a várat az egyháznak. 1763-ban elkezdődik a hatalmas egyházi központ kiépítése. Ekkor kezdik elbontani a megmaradt középkori épületeket, így a Szent Adalbert székesegyházat és a várfalak java részét, valamint a királyi palotát. Mindezek után a várhegy szintjét 4-9 méterrel csökkentik, a szilárd kőzet eléréséig elhordják azt és betemetik a szárazárkot is, hogy helyet nyerjenek az új székesegyháznak. Az építkezés Barkócsy Ferenc érsek halálával 1765-ben elakad (talán éppen a vár miatt szerencsére), a vár ismét katonaságé lesz.
Bár a székesegyház építése mind anyagi, mind támogató nélkül maradt, azért a fejlődés megindult, sorra épülnek a templomok, lakóházak városszerte. A barokk jegyében épült föl az egykori Jezsuita templom (mely a székesegyház fölépültéig a plébániai feladatokat is ellátta), az egytornyú volt ferences templom, a Piac téri barokk központ a Városházzal, az egykori vármegyeházzal és számtalan lakóházzal.
De nem csak a barokk, hanem a klasszicizmus is nyomot hagyott a településen. Szép számmal akadnak képviselői ennek a kornak is, például a Szent Anna templom (mely modellje volt a Székesegyháznak), és maga a monumentális Székesegyház.
1820-ban az érsekség ismét visszaköltözött Esztergomba, így megint előtérbe kerül az egyházi székhely építése. Az építkezés a középkori várat teljesen elpusztította. A Bazilikát 1856-ban szentelik föl, bár építése csak 1869-re fejeződik be. A monumentális épület Künhel Pál, Pach János és Hild József tervei szerint épül föl.
1893-1895 között épül fel a Mária Valéria híd Esztergom és Párkány között. Az ötnyílású, vasúti sínek fogadására is képes vasszerkezetű híd a város modern történelmében nagy szerepet játszott. Ünnepélyes átadására 1895. szeptember 28-án került sor.
Esztergom fejlődése fokozatosan leáll. Ezt csak fokozta az I. világháború és az 1920-as Trianoni békediktátum igazságtalan határrendezése is: az egykori országközpont egyszerű határvárossá változott, elvesztvén egykori vonzáskörzetének java részét. Az elválást tovább nehezítette, hogy cseh csapatok 1919. július 22-én „véletlenül” felrobbantják a híd Párkány felöli első ívet, mely egészen 1926-ig romosan állt.
A tragédiák közepette némi öröm is érte a várost. Az 1930-as évek legfontosabb eseménye az Árpád-kori királyi palota maradványainak feltárása és helyreállítása volt. Ennek szerencsés háttere volt, hogy a pénzhiány miatt nem épültek meg a Bazilika mellé tervezett épületek, így gyakorlatilag nem bolygatták meg az egykori királyi palota romjait, valamint a feledés homálya is segítette a régészek szerencséjét.
A második világháború alatt Esztergom a legjelentősebben károsodott magyar városok egyike lett. Határvárosa, hídja a légitámadások sorozatát hozta a városra. Mindezek mellett a Mária Valéria híd találatot nem kapott. Végső pusztulását a „védők” német katonák okozták: 1944. december 26-án felrobbantották három középső nyílását, s ezzel több, mint fél évszázadra megpecsételték a környék közlekedési lehetőségét.
A kommunista diktatúra alatt végleg elvesztette központi szerepét, mikor az új megyerendszer kialakításakor Komárom megye (ma Komárom-Esztergom megye) központja a politikailag „megbízhatóbb” Tatabánya lett.
Bár az 1989-es rendszerváltást követően csak egyházi központ szerepe erősödött, világi központi szerepét nem kapta vissza, mégis jelentős kulturális, oktatási központ jellege erősödött meg.
A közelmúlt jelentős eseménye volt, hogy az utolsó Dunai hidat, a Mária Valéria hidat, melyet a háborúban romboltak le, újjáépítették. A hivatalos átadásra 2001. október 11-én került sor, s ezzel több évtizedes elválasztás után újraegyesült a két szomszédos társváros: Esztergom és Párkány, lett újra egységes szellemi és társadalmi közösség, bár a határ még mindig kettőjük közé áll...
Esztergom vázlatos térképe a javasolt átvezető útvonallal külön oldalon tekinthető meg.
Források:
Tájak-Korok-Múzeumok kiskönyvtára 3., 635., 685. füzet;
Látnivalók Magyarországon, Vendégváró útikönyvek
Vártúrák kalauza 2. kötet (Dunántúli várak)
Kerékpárral Budapest és környékén, Frigoria útikönyvek
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára
Látnivalók listája
- Főszékesegyház [Bazilika] (1822-1869; klasszicista)
- Bakócz-kápolna (1506-1507, reneszánsz)
- Királyi vár és palota romjai [Vármúzeum]
- Vizivárosi plébániatemplom [volt Jezsuita templom] (1728-1738; olasz barokk)
- Prímási Palota (1880-1882; neoreneszánsz)
- Belvárosi plébániatemplom (1757-1762; barokk)
- Belvárosi ferences templom (1700-1755; barokk)
- Szent Anna (Kerek) templom (1820-1828; klasszicista)
- Görögkeleti templom (1770 táján)
- Városháza [lábasház, Vak Bottyán egykori kúriája] (1773; barokk)
- Vármegyeháza (XVIII. század; barokk)
- Keresztény Múzeum
- Balassa Bálint Múzeum
- Duna Múzeum
- Babits Mihály Emlékmúzeum (nyári rezidenciája)
- Mária Valéria híd (1893-1895, 2000-2001)
- Káptalani kincstár
Túrainformáció
A településen pecsételni (objektumhoz van kötve) és egy kérdésre válaszolni kell.
A pecsétet a Vármúzeumba TKM bélyegzővel, vagy ha ott nem lehetséges bármely múzeum TKM, vagy múzeumi pecsétjével kell elvégezni.
A kérdés: A Bazilika tér felé néző timpanonjában lévő (latin) felirat!
A választ szerencsére nem kell keresni, mert a messziről látható Bazilikát mindenki megtalálja a Várhegyen, túránk is oda vezet.