Lábatlan település
Településtörténet
Lábatlan a Gerecse északi részén, annak hegyeire is felnyúló, közvetlenül a Duna partján fekvő nagyközség. Nevét sokféleképpen magyarázzák. A monda szerint egy György nevű vitézhez fűződik, aki egy háborúban a királlyal együtt az ellenség fogságába esett, s lábuknál fogva összeláncolták őket. György, hogy a király menekülhessen, saját lábát önfeláldozóan levágta, s így megszolgálta, hogy a község birtokosa lehessen. Etimológiailag is többféle elképzelés létezik. A magyar láb főnév fosztóképzős származéka, de nincs tudomásuk a keletkezéséről. Az elképzelések szerint a község alapítója vagy egyik ura valamely vele született vagy szerzett lábfogyatkozásban szenvedett, melynek alapján őt Lábatlannak nevezték, s ez a személynév szállhatott át a településre is. Az elképzelések között van, hogy a környéken (a községtől keletre) van egy Lábatlan-hegy, a közeli Bajtól keletre, pedig egy Lábas-hegy nevű domborzati rész, mely szintén magyarázhatja a település nevét. További elképzelés, hogy egy térszínformára utaló névvel lehet dolgunk. A régi magyar láb főnév jelentésében az alsó véget is jelentette, azaz olyan helyet jelöl, mely egy közigazgatási terület (Esztergom vármegye) külső, peremterületéhez tartozik.
A település az újkőkorszaktól lakott hely volt. Fontos szerepe volt a római korban. A határvonal (limes) mellett feküdt, így a környék településein sok katonai emlék került elő: Tokodon és Nyergesújfalun megerősített tábor, Lábatlanon, Neszmélyen és Dunaalmáson őrtorony állott. A település területén római villa maradványait is fellelték.
Tudjuk, hogy a Zovard nemzetség ősi birtoka volt, tehát hazánk legrégebbi települései közé tartozik. Minden bizonnyal a Honfoglalás óta lakják magyarok. Oklevelek először 1267-ban említették. Ebben IV. Béla, Miklós főlovászmesterének 18 eke földet adományozott Lábatlanon.
Két egymás mellett fekvő település volt a középkorban, ezek Lábatlan és Piszke nevet viselték (Piszkéről később bővebben). A történelmük a mai napig szorosan összeforrott.
A középkorban jelentős volt a vallási élet, mert kolostormaradványokat találtak a településen. Valószínűleg ezek maradványaira építették 1400-1440 között az új, gótikus templomot, melyet a leírások tanulsága szerint egy korai templomra (Árpád-házi) építették. A templom a mai napig áll, de erőteljesen átépítették.
A XIV. század elejétől fejlődésnek indult, lakossága növekedett. A kereskedelmi útvonalak közelségének köszönhetően a község lakosai bekapcsolódhattak a piaci árutermelésbe. Virágzott a szőlőművelés, bortermelés.
A település középkori tulajdonosai és nagy emberei közül kiemelkedik a Lábatlani-család, és a Nagybaráti Huszár.
Településünkön a református egyház már a reformáció első századában megalakult. Egyes adatok szerint 1550-ben történt az egyház szervezése. A XVI-XVII. századból nem ismerjük a község történetét, de valószínű, hogy lakott hely volt az egész hódoltság alatt, s így feltételezhetjük, hogy a református egyház működése nem szünetelt ezekben a századokban sem. A középkori templom temetőjét bizonyosan használták. A szájhagyomány szerint a török időkben a templomot dzsáminak használták, és a törökök temetkeztek ide, melyet az ásatások meg is erősítettek (csillag és hold bevésett képével díszített bronzgyűrűt találtak).
A református egyház anyakönyvét 1713-tól rendszeresen vezetik. A 1732-ben református imaház szerepel, 1750-es évektől már templommal bíró gyülekezet volt. 1788-ban, II. József türelmi rendeletében biztosított jogukkal élve tornyot épített a gyülekezet. A református templomot a XVII.-XVIII. században a Nedeczky-család majorságot tartott fenn.
A XIX. században az ipari fejlődés, a gyárnyitások a település életét is megváltoztatta, gazdaságát föllendítette.
1821-ben a templomot erőteljesen átalakították. Községünk első gyáralapítása a Gerenday család nevéhez fűződik, 1800-ban piszkei vörös márványt kezdtek el kitermelt, amit Budapesten dolgoztak fel. Később Gerenday Antal hajóállomást is szerez Piszkének, ahol a bécsi hajó is kikötött, és a kőfaragó üzemben készült árut hajóval szállították Pestre.
A lábatlani cementgyár létesítése, s ezzel Lábatlan iparosodásának megalapozása Konkoly Thege Balázs és Hanning Mátyás nevéhez fűződik. Itt gyártottak az országban először portlandcementet. 1887-ben már bővítették. A lábatlani cement jó minőségével növelte a falu hírnevét és keresett építőanyag-ipari termékké vált.
A külföldi tőke beáramlása iparilag, és néprajzilag is megváltoztatta Lábatlan településének jellegét. A filoxéra járvány kipusztította a környék szőlőit, így a megélhetés elsősorban az iparban valósult meg.
1908-ban kezdte működését az azbesztcement-papírgyár. Miskolczi József 1925-ben beszerzett egy papírgépet. Ezzel középfinom csomagolópapírt, kalapcsomagoló-papírt, egészségügyi papírt, dohánypapírt gyártottak. Ez lett a híres papírgyár alapja.
1943 nyarán indult be a vasbeton-aljak gyártása, de a háború hamar megakasztotta a gyártást: 1944. március 19-én németek szállták meg a két falut. A két település 1945. március 28-án szabadultak fel immár orosz csapatok segítségével.
1950. szeptember 6-án Piszkét és Lábatlant egyesítették közigazgatásilag Lábatlan néven. Az egyesítés után az élet minden területén hatalmas és gyors fejlődés indult meg. Az erőltetett iparosítás hatására nagymértékű gyárépítés kezdődött meg 1952-ben. Ennek során a régi gyár csaknem teljes egészében lebontásra került és helyébe teljesen új, korszerű üzem épült. Elkészült a modern irodaépület, külön közfürdő is létesült a sportolók és a község lakossága részére.
A vasbetongyár 1952-ben munkásszállót, 1954-ben lakótelepet létesített. 1964-ben mezőgazdasági betonelemek gyártása kezdte meg.
1957-ben megkezdték a papírgyárat korszerűsítését. 2 millió forintos finn beruházással a Lábatlani Vékonypapírgyár építésével Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb gyára létesült itt.
1990 után a régi gyárakat eladták, így lett a cementgyár a svájci Holderbank tulajdona, a piszkei papírgyár görög tulajdonú, s Piszke Papír Rt. néven üzemeltetve, a vasbetongyár pedig Pfleiderer Vasbeton Rt. néven működik ma.
A városhoz tartozik Piszke település.
A Duna ebben a szakaszban egy nagyot kanyarodik, s ebben a kanyarban épült a falu. Piszke valószínűleg a szláv pesek (durvaszemű homok, vagy murva) szóból származik, amely a nyelvészek szerint a Duna aranytartalmú homokjával hozható összefüggésbe. A hagyomány szerint a község neve Duna Nedecze volt, melyet később változtattak Piszkére.
Az első okleveles emlék 1300-ban keletkezett, ekkor Pyzke néven. III. Béla király német lakosságot telepített ide. Piszkéről 1385-ban olvashatunk ismét, ezek szerint Lábatlani Helsinki Pál leánya és férje birtokolta mind Lábatlant, mind Piszkét. 1455-ben Pyske néven fordul elő.
A török időkből nem tudunk a településről.
A XIX. században a Gerenday-család kőbányanyitása a település kőfaragó mestereinek munkát biztosított, később, pedig a kikötővel jelentős forgalmat bonyolított le elsősorban Béccsel és Pesttel. Fellendült a kőfaragó ipar. A kőfaragók világszerte hírnevet szereztek értékes szobrászati és épületszobrászati termékeikkel. A termékei mind hazánkban, mind külföldön híresek. Innen szállították a Parlamenthez, a Halászbástyához, a Hilton Szállóhoz, a Duna Szállóhoz, az esztergomi Bazilika Bakócz kápolnájához, a bécsi Belvedere Palotához is a szebbnél szebb márványokat.
A település a mai napig Lábatlanhoz tartozik.
Források:
A Gerecse turistatérképe
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára
Látnivalók listája
- Ref. templom (XV. század; gótikus)
- R.k. templom (1900)
- Kun-bereki pincesor (Piszke)
- Gerenday Arborétum
- Néprajzi gyűjtemény (Gerenday Közösségi Ház)
Túrainformáció
A településen nem kell igazolást kérni a túrakönyvbe.